Oldal kiválasztása

Egész életemben mezőgazdasági munkával teremtettük meg a családommal a megélhetésre valót, a nehéz fizikai munka miatt nem is ért meglepetésként, hogy 60 éves koromra fájdalomak léptek fel a végtagjaimba, de leginkább a derekam tájékán. Ekkor állapították meg hogy kétoldali gerincsérvem van. 2019-re, 67 éves koromra, az egyre erősődő fájdalom mellé társultak a lábaimba és a kezeimbe is fellépő zsibbadás tünetei. A történet teljessége miatt szeretném megemlíteni, hogy gerincpanaszaim mellett, cukorbetegségem is van, továbbá 120 kilós emberként élem mindennapjaimat.

2018 szeptemberében már lassan 7 éve éltem gerincsérvvel, és egyre erősödő panaszaim miatt alternatív kezeléseket vettem igénybe, hogy fájdalmaim enyhítésére. 2018 decemberben a szűnni nem akaró fájdalmak miatt bejelentkeztem egy a helyi megyeszékhely neves ideggyógyász professzorához. 2019 februárjában, még autóval vezettem be a kapott időpontra. Az MRI vizsgalat egyértelműen kimutatta a kétoldali ágyéki gerinccsatorna szűkületet. Gyógyírként annyit javasoltak, hogy „fogyjak le”, továbbá panaszaimat neuropátikus betegségnek tekintve más gyógyászati kezelések felé terelték a figyelmem, mely egy a cukorbetegségem mellékhatásaként jelentkező visszanem forditható betegségként magyaráztak el nekem. A gerincműtétét nem vállalták el. Jött 2019 márciusa és az állapotom miatt képtelen voltam az éppen lejáró jogosítványom megújítására, a bevételemet jelentő mezőgazdasági munkákat már nem tudtam ellátni. Április azzal telt, hogy privát úton jelentkeztünk különféle neuropátiával foglalkozó orvosokhoz, valamint mindenféle privát alternatív gyógymódért fizettünk a gyógyulást remélve. Egy családtagom 50. szülinapi rendezvényén már nem tudtam felállni a széktől, táncolni, ünnepelni. Május óta már csak járókerettel tudok járni. Júniusra világossá vált, hogy állapotom nem a neuropátia miatt romlik ilyen rohamosan. 4 hónappal ezelőtt még autót vezettem, ekkorra pedig már alig tudtam járni, és nem azért amiért eddig mondták. Fogalmunk sem volt hogyan tovább, a legtöbb orvosi szakvélemény az állapotom elfogadását és a fogyást javasolta. Én nem nyugodtan, és júliusban, felkerestünk egy neves privát budapesti orvost, hogy hátha elvállalna a műtet, amit ismét nem vállalták korom, súlyom és cukorbetegségem miatt. Időpontra a leggyorsabb út, két hetes várakozási idő mellett, ismét a privát megoldás volt. 2019 augusztus első hetében találkoztunk egy újabb orvossal, aki közölte, hogy az ágyéki gerinccsatorna szűkületem csak műtéti úton orvosolható, viszont esetembe ez az életembe is kerülhet. Megbeszélve a családdal, úgy döntöttem hogy vállalom a kockázatot és kiírtak műtétre egy szeptemberi napra.

Több mint 15 privát orvosi és megannyi alternatív kezelés és fél évnyi várakozás után végre volt műtéti időpontom ágyéki gerincműtétre, mely egy kíméletlen, nehéz felépüléssel járó műtét, de legalább a reményt visszakaptam, hogy egy nap még újra járni tudok. Legnagyobb szerencsémre, erre a műtétre sosem került sor, mert családom fiatalabb korosztályával szembejött az interneten Dr. Czigléczki Gábor egyik videója az endoszkópos gerincműtéti lehetőségről. A találkozásra 2019. augusztus 30-án került sor. Már a telefonos bejelentkezések során feltűnt, hogy az osztály minden dolgozója megértette és komolyan vette állapotom súlyosságát, és lelkiismeretesen segítettek bennünket összekötni a doktor úrral, mindezt úgy, hogy fel sem merült, hogy a vizsgálatokat magánútra tereljék.

A találkozó időpontjára már 5 métert járókerettel nagyjából 2 perc alatt tudtam megtenni. A doktor úr e 2 két perc alatt alaposan megfigyelte mozgásom, és egyből a kezem állapotáról érdeklődött. Gyanús lett neki a felső végtagjaim érzéketlensége és olyat tett amit eddig egy orvos sem, elküldött egy nyaki CT-re. Egy ágyéki endoszkópos műtét reményében mentünk, de egy nyílt nyaki gerincműtéti időponttal jöttünk el. Megrökönyödve néztünk családommal egymásra, mikor kiderült, hogy mi a probléma igazi oka. Teljesen ingyen, állami keretek között.

2019 szeptemberében egy szombati napon feküdtünk be a kórházba, majd a műtétre egy hétfői napon került sor. A műtét előtti napok igen lassan teltek, de a kórházi dolgozók hozzáállása, végtelen odafigyelése, gondoskodása és szaktudása sokkal elviselhetőbbé tette a várakozást. A kórház tisztasága a privát intézetek tisztságával vetekedett, kétszemélyes szobákban nyugodtan tudtunk pihenni, és még a kórházi koszt is biza egész jól esett. A műtőbe 12 órakor toltak be és délután 4 óra után végeztünk. Már az ébredésem követő órákban olyan mértékben tudtam mozgatni az ujjaimat, amire hónapok óta nem volt sor, a műtétet másnapján pedig már járókerettel lábra tudtam állni és fel is emeltem alsó végtagjaim.

Bár a gyógyulás esetemben hosszú lefolyású, de napról napra magabiztosabban járó, bár még járókerettel. Nagyon hálás vagyok, hogy megmentettek a teljes lebénulástól. E hosszúranyúlt személyes történetet ajánlom még sorstársaimnak reményt adva Nekik a gerincproblémáikkal való fáradtságos küzdelem idejére.

V. Antal