Dr. Czigléczki Gábor, PhD.

Üdvözlöm az oldalamon!

Kecskeméten születtem, általános és középiskolai tanulmányaimat is ott végeztem. Szüleim számára mindig is fontos volt, hogy kiválóan tanuljak és a későbbiekben egyetemre járjak.

A budapesti Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Karára való felvételem híre nagy örömet okozott számomra, végre belevethettem magam azokba a témákba, amik igazán érdekeltek. Az anatómia órák kezdetben nagyon nehezek voltak mind szellemileg, mind lelkileg (eleinte nagyon idegenkedtem a bonctermi óráktól, ami fura lehet egy orvostanhallgató esetében…). Idővel azonban annyira lenyűgözött az emberi test működésének tanulmányozása, hogy az anatómia tanulmányok befejezése után 3 éven keresztül visszajártam a boncterembe fiatalabb orvostanhallgatókat tanítani (félelmem és idegenkedésem szerencsére nem bizonyult tartósnak). A tanítás mellett egyéb kutatói munkát kezdtem el végezni részben daganatkutatási témában, részben pedig az Idegsebészeti Tanszéken.

Az agy és gerinc iránti elköteleződésem ekkortájt alakult ki, habár legbelül mindig sejtettem, hogy ezekkel a gyönyörű szervekkel (igen, orvosi értelemben nagyon gyönyörűek) szeretnék a későbbiekben részletesen foglalkozni. Tudományos munkámat azóta is idegsebészeti témában végzem. A munkámat sikerült a daganatkutatásokkal iránti szenvedélyemmel összekapcsolni, így mind agydaganatok, mind gerincdaganatok kutatásában végzek munkát. Szerencsére sok hazai és nemzetközi cikkem jelent már meg, ha valakit részletesebben érdekel ITT megtekintheti a listát.

Főbb klinikai érdeklődési területem a minimálisan invazív gerincsebészeti technikák fejlesztésében és alkalmazásában való részvétel, mellyel a betegek a nagyobb műtéteket esetlegesen elkerülhetik. Munkám során igyekszem minél több beteggel kapcsolatba kerülni, mivel rengeteget tudok tőlük is tanulni (igen, a betegek által elmondottakból nagyon sokat lehet tanulni és egy orvosnak élete végéig képeznie kell magát).

Részben ennek köszönhetően született meg első könyvem a Gerincbetegek kézikönyve is, ha ez részletesebben érdekli Önt, akkor tekintse meg:

Tekintse meg a nyilvános publikációim listáját!

Média megjelenések,

portfolio.hu cikk

RTL híradó

Kossuth rádió beszélgetés

Íratkozzon fel hírleveleimre!

Miért éri meg Önnek, ha feliratkozik a hírlevélre?

A hírlevelekből gerinctémákkal kapcsolatos cikkeket tud majd olvasni.

A témákat gerincfájdalommal élő betegeim vetik fel, melyek alapján készülnek az írások.

(Ha esetleg Önben is vannak megválaszolatlan kérdések, akár Ön is ajánlhat témát)

Igyekszem csak olyan hírleveleket küldeni, amik valóban érdekelhetik és nem fogom napi rendszerességgel email listáját levelekkel elárasztani.

(Engem is nagyon zavar, ha bizonyos cégektől naponta kapok leveleket…)

Egy közösséghez csatlakozik, ahol a betegek egymástól is tudnak tanulni, így a gerincbetegségekkel és fájdalmakkal nem kell egyedül megbirkózni.

Ha ezek még mindig nem győzték meg, akkor tekintse meg az alábbi anyagot, melyben gerincbetegeknek szóló tanácsokat olvashat, természetesen INGYEN.
(A problémák azonnali megszűnését ettől az anyagtól ne várja, de ha ezeket a tanácsokat megfogadja megteszi az első lépést a gyógyulása irányába).

Adatai megadása után elküldöm Önnek a 7+1 tanács a fájdalmak és gerincbetegségek elkerülésére című kiadványomat.