Szőke Gabriella története

2023. január 23. óta szenvedtem derékfájdalmaktól, utólag visszagondolva már évek óta tartó erős derékfájdalmaktól szabadultam meg 2023. Június 19én reggel 8órakor…. 2023. Február 4én végzett MRT vizsgálat után kiderült, hogy porckorongsérvem van, ami már teljesen kisugárzott a testem jobb alsó felére. Járni, ülni alig tudtam, fájdalom sugárzott ki végig a jobb forgórész felé, alsó és felső lábszáramban, akár ültem akár állni szerettem volna, zoknit nem tudtam felhúzni a lábamra. oldalra fordulni kezdetben_2hónap_ lehetetlen volt, kb. 50 méter laza séta után a fájdalmak miatt a járás is januártól már lehetetlen volt. Állandó derékfájdalmam volt. Később -4 hónap ágynyugalom és folyamatos gyógyszerszedés mellett még mindig nehézkes volt, de kisebb szüneteket beiktatásával a sétákban elviselhetőbb volt a járás. Az ágyból január 23. előtt 2022 augusztusától reggelente csak több fájdalomcsillapító lenyelése után a szobaajtóba kapaszkodva magamat felhúzva sikerült felkelni, majd botra támaszkodva sikerült talán azonnal elindulnom reggelente. Napi átlag fájdalomcsillapító 9-13 db volt. 4 gyógyszertárban már nem szolgáltak ki engem a fájdalomcsillapítók miatt. Megjegyezte az arcomat a csúnya néni. Viszont dolgoznom kellett menni, de gyógyszer és havi 2-3 injekció nélkül ez kivitelezhetetlen volt. 2022 decemberétől már dolgozni sem nagyon tudtam menni, hiszen az egész napos ülés fájdalmas volt. Gyógyszerek már nem hatottak és a háziorvosom sem adott be szívesen már injekciót. Kb. 7-8 orvos vizsgált meg, részesültem 2szer a gerincbe beadott fájdalomcsillapító injekcióban is. Ezek enyhítettek a panaszokon néhány napig, de nem segítettek. Sem az injekció, sem a többi orvosok. Megműteni nem akartak, azt mondták várjak, majd biztosan jobb lesz. Atán egy barátomon keresztül 2023 június 30án kaptam egy üzenetet, amiben olvastam Dr. Czigléczki Gábor idegsebész, gerincsebészről és az endoszkópos műtéti eljárásról. 1éjszaka alatt az interneten fellelhető összes információt elolvastam az eljárásról és a Doktorról majd hajnalban mailt küldtem neki a problémámat illetően. Következő nap reggel telefonos egyeztetés után 1 héten belül kivizsgálásra utaztam a Doktor Úrhoz. Vizsgálat és az elmúlt időszak átbeszélése után (majdnem minden nehézséget „pontosan” elmondtam neki), részletes műtéti leírást kaptam. Adott gondolkodási időt nekem, de ha jól emlékszem kb. 45 percig erősen gondolkodtam és útközben felhívtam a rendelőt és vállalkoztam a műtétre. Következő nap már meg is kaptam a műtéti időpontot. Szerintem még 3 hét és a Doktor Úr vízen is jár…

Az endoszkópos gerincműtét

Az endoszkópos gerincműtétet az őssejtbeépítést Budapesten a Szent Magdolna Magánkórházban végezte el a Dr. Czigléczki Gábor és csapata 19.06.2023án reggel. _Arra „tisztán” emlékszem, hogy az altatóorvosnő nagyon kedves és megnyugtató szavakat mondott az elaltatásnál…

A műtét napjának estéjén már jött hozzam a gyógytornász _Petró Dániel_ ugyanis néhány gyakorlat végzése után felkeltem az ágyból, mehettem kísérettel WC-re!!! Műtétből való ébredés után a sebfájdalmakra azonnal kaptam a fájdalomcsillapítókat (ha jól emlékszem a kórházi tartózkodásom ideje alatt reggel és este kaptam mindig ezekből a gyógyszerekből). Este már éreztem néhány azonnali javulást, (enyhült a kisugárzás fájdalma a jobb oldalamra) néhány addig állandó fájdalmam azonnal enyhült, sőt gond nélkül/”tornagyakorlatok” nélkül intéz(t)em azóta is a dolgaimat a WC-n. Következő reggel a kórházban már mehettem egyedül WCre, egyedül zuhanyozni, ágyban végzendő gyógytornagyakorlatokat nehézségek nélkül többször is elvegeztem és aznap 2szer volt a gyógytornász nálam. Szerda reggel 21.07.2023án már haza is utazhattam. Bárki barmit mond vagy gondol, a Doktor Úr tanácsát fogadjuk meg ! Vonattal még ne utazzon senki haza. A 4 órás autóutat 4szer szakítottam meg. Nem én vezettem az autót, és ezt nem is ajánlom senkinek. Azért is álltunk meg, mert kíváncsi voltam, hogy mennyire tudok mozdulni, mennyire fáj. Autóba beszállás és kiszállás, majd a lépcsőzés otthonomban először még nehézkesebben ment, de 1 nap múlva már ismét probléma nélkül teljesítettem a sétát az ágyamtól a WCig. Műtét hetében péntektől fájdalomcsillapítók, bármiféle gyógyszer nélkül élek, addig is otthon kb. 2szer volt szükség a fájdalomcsillapító gyógyszerre. Az egyetlen készítmény, amit a Doktor Úr javasolt az 1 db vitamint fogyasztom minden nap. 25.06.2023 vasárnap már lesétáltam a második emeletről, megnéztem milyen az idő ott kint 😊. DE Kezdetektől fogva majdnem minden előírást betartva és a gyógytornagyakorlatok napi többszöri elvégzése után azt mondhatom, hogy csütörtök délutánra, péntekre 29.06.2023!!! teljesen megszabadultam a hónapok óta tartó állandó fájdalmaktól. Nagyon nagyon ritkán még némi fájdalom kisugárzás volt.

Mint írtam, az orvosi előírást majdnem mindig betartva még néhány napig (csütörtökig – péntekig 29.06.2023) otthon volt némi nehézség a felkelés az agyból, wcre leülés és felállások_nagyon óvatos voltam, ami nagyon nehezemre esett 😊, mert lehet hogy túlságosan is óvatos voltam. De hétfőtől 03.07.2023tól az addig állandó fájdalmak, kisugárzások a jobb alsó- és felsőlábszárba, az állandó fájdalom a jobb térdembe és a nehézségek a mozgásban mindegyike teljesen megszűnt. Hetekig még nem hajolhattam (hivatalosan), nem ülhettem (hivatalosan) hosszasan_ez nem is volt kényelmes a kezdet kezdetén, de 06.07.23 reggelén azt vettem észre, hogy kapaszkodás és ágyra való óvatos támaszkodás nélkül állok fel és ülök le, és probléma, fájdalmak nélkül már több ideig ülök. De inkább betartva az orvosi előírást, inkább ledőltem az ágyra. Néha azt éreztem, hogy naponta születésnapi ajándékot kaptam. Volt olyan, hogy azt vettem észre, hogy mozdulatokat, amiket korábban, adott nap reggel még nem tudtam megtenni, azt délutánra egyszer csak gond és fájdalom nélkül sikerültek. 06.07.2023 reggel fájdalommentesen tudtam nyújtózkodni. Nem éreztem fájdalmat a lábaimba, ahova addig, ha mertem is nyújtózkodni, mindig kisugárzott a fájdalom. Megszűntek a hajnali ébredések, amikor azt „kérte” a testem hogy nyújtóztassam ki a lábaimat, ami mozdulat addig nagy fájdalommal járt. Ez az ébresztő is teljesen eltűnt.

Nem emelhettem, nem fordulhattam oldalra ez nem is igazan ment az első néhány 1-2 hétben, bár nem is próbálkoztam ezzel a mozdulattal. Tényleg nagyon próbáltam betartani minden orvosi utasítást, de olyan gyorsan javultam a műtét után, hogy szombaton, azaz 13 nappal a műtét után, már porszívóztam (óvatosan, nem hajolva), a kertben le kellett vágnom az elszáradt virágokat (nem hajoltam!) és mostam is (tényleg nem hajoltam le!). A hajolgatás helyett saját technikákat dolgoztam ki és segédeszközöket alkalmaztam. Nagyon nehéz volt, de MAJDNEM sikerült az orvosi szabályokat tartanom több hétig. A heti 1 online gyógytorna 03.07től felgyorsította a további gyors javulásomat. Ezért azt mondhatom, hogy 2,5 – 3 héttel a műtét után újra, gondtalanul, fájdalommentesen élek, sétálok, a gyógytornagyakorlatokat naponta 2szer már könnyedén végzem.

4 héttel a műtét után

4 héttel a műtét után könnyedén mozgok, sétálok. Lehajolni dolgokért óvatosan, viszont már fájdalmak és nehézségek nélkül megteszem (ha nem lenne szabad ezt még megtenni, akkor természetesen mindezt azonnal tagadnám 😊). El tudok nyúlni tárgyakért, amik kicsit távolabb, messzebb helyezkednek el, pici súlyt is felemeltem már a földről. Házimunkát, mint porszívózás, mélyebbre hajlást- ugyan még óvatosan – de ismét fájdalommentesen, gond nélkül végzem, ablakokat gond nélkül sikerült megpucolnom. Nem kísértem a sorsot, de ezeket a házimunkákat el kellett végezni. Óvatosan és megszokottnál vmivel lassabban, de sikerrel jártam.

Közeli terveim közt szerepel, hogy szobabiciklin fogok újra edzeni (17.08.2023tól), előzetesen már egyeztettem a gyógytornásszal is, a Doktor Úrral 16.08.2023án fogok. Naponta fogok hosszabb távon sétálni és augusztus 1től újra dolgozni fogok heti 40órában. A jövőben, a munkában is végezni fogom a gyógytornagyakorlatokat.

Nagyon Köszönöm Dr. Czigléczki Gábornak a fantasztikus, odaadó orvosi ellátást. A kórházban tartózkodásom ideje alatt, a műtet előtt, majd még aznap a műtét után (amire nem igazan emlékeztem), majd a következő nap délelőttjén ismét a betegágyamnál volt, és minden szükséges és fontos, hasznos információt megosztott velem, elmondott nekem.

Mailben mikor „zaklattam a Doktor Urat” gyors választ, támogató, segítő és kedves szavakat kaptam Tőle és/vagy Asszisztensétől. Nagyon hálás vagyok, mert én rengeteget beszélek, sok volt a szabadidőm ezért igen sokat tudtam gondolkodni és emiatt gyűltek a fontos kérdések is_ de küldtem mindig néhány smileyt az igen fontos mailekben (igen hosszú. 4 db levél készült) Bocsánat és KÖSZÖNÖM SZÉPEN 😊.

Több barátom és ismerősöm kérte a Doktor Úr elérhetőségét, a háziorvosom is azonnal részletes beszámolót kért a műtétről. Ő aztán az igazi „kritikusom” hiszen ő a betegség kezdete óta végigkísérte a folyamatot, rengeteg injekciót kellett beadnia nekem. Az bizton mondhatom, hogy SOKKAL JOBB és KÖNNYEBB LETT AZ ÉLETEM AZ ENDOSZKÓPOS GERINCMŰTÉT UTÁN!! EZ A MŰTÉTI ELJÁRÁS VALÓDI CSODA. NEKEM OLYAN MINT EGY SZÜLETÉSNAPI AJÁNDÉK…

KÖSZÖNÖM ÖNNEK DR. CZIGLÉCZKI GÁBOR 😊

Szőke Gabriella
Szőke Gabriella